The European Venue for Green Ideas
Follow us on
Welfare and Social Issues

„Kudarcra van ítélve” – Orbán és a neokonzervatív családpolitika

By Réka Kinga Papp

A kirekesztő, neokonzervatív politika terjedésével egyidőben érezhető egyfajta ébredezés is Közép-Európában – így a barátságtalan környezet ellenére is egyre több nő gondolja úgy, nincs rendben, ahogy a társadalom bánik velük. Interjú Papp Réka Kingával, az Eurozine főszerkesztőjével genderről, progresszív politikáról és a #metoo hatásairól.

Green European Journal: Mik voltak a #metoo jelenség hatásai Magyarországon?

Réka Kinga Papp : Magyarországon a nőügyek sokáig szinte nem is léteztek a közéletben. Amikor tíz évvel ezelőtt elkezdtem újságíróként női témákról írni – és ezzel rálátásom lett a helyzetre – egy irtózatosan zárt, bizalmatlan közeggel találtam magam szembe. Az alapvető fordulat részben az illiberális kormánynak köszönhető, valamint az elmúlt években tapasztalt, nagy családon belüli erőszakbotrányoknak – például a „vak komondor” ügynek, amikor egy Fidesz képviselő megverte a feleségét, majd utólag azt nyilatkozta, az asszony átesett a család vak kutyáján. Ezek miatt a közbeszéd felszínére került a kérdés, és kialakult egy új narratíva a társadalomban azzal kapcsolatban, hogy a nőknek igenis előbbre kellene lépniük. Tulajdonképpen valahogy teher alatt ez a pálma összeszedte magát.

Közpolitikailag és a hatalmi struktúrák szintjén viszont továbbra is borzasztó a helyzet. Itt egy nagyon hasonló mechanizmust érzékelek, mint évtizedekkel ezelőtt a szocialista kettős gazdaságban: van egyrészt egy nyílt, közpolitikai, gazdasági, illetve vezetői szintje a teljesen szégyentelen elnyomásnak, másrészt létezik az ellenzéki média, ahol senkinek sem illik az elnyomó mentalitást a zászlajára tűznie – még akkor sem, ha valaki egyébként privát emberként nem is ért egyet különösebben a feminista célokkal.

A #metoo egy hasonló helyzetbe csöppent bele. A legnagyobb színházi botrány Marton László színházi rendező kapcsán robbant ki. Az ő esetében, előállt rengeteg vádló, akik kemény történeteket osztottak meg arról, hogyan erőszakoskodott velük a rendező. Marton ebbe bele is bukott, akárcsak később más emberek a színházi világból és a médiából. De van ennek egy másik oldala is: a bűnhődés csak átmeneti volt, Marton László azóta újra rendez, magukat liberálisnak nevező újságírók pedig annak a véleményüknek adnak hangot, hogy az áldozatok is tehetnek a helyzetről, nem csak a hatalmukkal visszaélő hírességek.

Szóval lehet azt mondani, hogy a #metoo felszínre hozta a haladó értelmiség nőgyűlölő nézeteit is?

Szerintem inkább az történt, hogy a diskurzus felszínére került az az intoleráns oldaluk, amit médiában dolgozó kollégákként mindig is láttunk. Látható lett egy fennálló hatalmi helyzet – és ez adott is egy legitimitást az ezzel szembeni elégedetlenségnek. A fiatalok ma már sokkal nyíltabban szólnak vissza a szexizmusra, és merik azt is gondolni magukról, hogy jobb elbánás járna nekik. Most már nem az a mainstream, hogy „ezt kapjuk, mert ez jár nekünk,” hanem az, hogy „ezt kapjuk, és ez nagyon nincs jól így.” És ez nyilván egy pozitív változás.

Hova vezethető vissza a kormány gender-ellenes hadjárata? Miért akarják például a társadalmi nemek tanulmánya képzéseket betiltani Magyarországon?

Szerintem ez nem is feltétlenül Orbán Viktor választott neokonzervatív identitásából következik, hanem valószínűleg arról van szó, hogy egy nagyon könnyű szalmabáb a gender studies – azaz torz érvekre építő, megtévesztő érvelésre építve könnyű a gender studies támadásával politikai sikereket elérni.

Magyarországon egyébként is sajátos a helyzet – még a volt szocialista országokon belül is – mert ez a kádári kettős alku, vagy a kettős morál éppen arról szólt, hogy a privát életed zavartalan maradt, ha a politikai színtéren jól befogtad a szádat. Ennek pedig volt egy olyan sajátos bumeránghatása, hogy Magyarországon a többi szocialista országhoz képest is irtózatosan elmaradt a nőügy. Egyrészt azt hirdette magáról a szovjet kísérlet, hogy itt az emberi egyenlőség megvalósult, szóval senki ne merjen panaszkodni az ellenkezőjéről, másrészt teljesen a magánélet tárgykörébe tartozott a családon belüli munkamegosztás és a családon belüli erőszak is. Még maguk az asszonyok sem akartak foglalkozni a nőüggyel, merthogy ez beavatkozás lett volna az ő privát életükbe. Ezért a magyar társadalomban, a női szerepekről való gondolkodás eleve egy nagyon ellenséges közegbe érkezett. És éppen ezért borzasztóan könnyű megtámadni a nőügyeket – ugyanúgy ahogy alapvetően azt a fajta, következetes emberi jogi gondolkodást is, amiből mondjuk az következne, hogy a menedékkérő is ember és védelmet érdemelne.

A rendszerváltás után pedig azt láttuk, hogy a működési kultúránk még ehhez képest is számos tekintetben romlott. Hogy csak egy példát mondjak: a színházban, tévében és filmen elképzelhető női szerepek a hetvenes évekhez képest a töredékére szűkültek, így az a fajta karakterbőség, ami évtizedekkel ezelőtt legalább pár privilegizált színésznő számára elérhető volt, a kétezres évek kereskedelmi médiájában, egy nagyon durva szexista hullám következtében megszűnt.

És ebben a helyzetben nagyon könnyű volt Orbánéknak pont ezt a kisebbségi, ismeretlen és a társadalmi dominanciára jogot formáló csoport számára fenyegető dolgot – azaz a gender studiest – betámadni.

Más EU-tagállamokban, főleg a környező országokban, van szerinted felvevőpiaca az orbáni nőpolitikának?

Nyilvánvalóan vannak hasonló trendek a környező országokban. A legnyilvánvalóbb példa, hogy a jelenlegi lengyel kormány azzal nyerte meg a választásokat, hogy azt ígérte, Varsóból is Budapest lesz – és a későbbiekben tényleg nagyon komoly hasonlóságokat láttunk a köt ország között, többek között a családpolitika terén. Persze a lengyel konzervatívoknak nem kell Orbánhoz menniük tanácsért, inkább az a helyzet, hogy Orbán része egy nagy, neokonzervatív trendnek, és a többiek rá tudnak mutogatni, mint az emberi jogokkal való szembefordulás egyfajta éllovasára. A civil szervezetek elleni fellépés vagy a Soros elleni kampányok tekintetében a régió több kormánya is hasonlóan viselkedik – de meglátásom szerint ez egy putyini minta, amit Orbán hamar adaptált és már évek óta hűen másol. A többiek pedig most kezdik el ugyanezt.

A #metoo-hoz visszatérve: azt láttuk Magyarországon, hogy volt egy pár olyan közéleti szereplő, aki elvesztette a munkáját azért, amit tett vagy mondott – de ma, ahogy te is mondod, Marton László újra rendez. Mások esetében pedig hallani találgatásokat arról, hogy a #metoo csak ürügy volt, valójában nem is amiatt buktak.

Az egyik érintett újságíró esetében nekem az a szubjektív megítélésem, hogy valószínűleg nem lenne nagy munka durva visszaéléseket találni a munkájában vagy az emberi kapcsolataiban. Szakmailag is igencsak megkérdőjelezhető volt, amit az elmúlt néhány évben teljesített – de az ügyek, amelyekbe belebukott, a botrány időzítése, és az, ahogyan a kormánypárti sajtó látványosan rárepült az ügyére, azt mutatta, hogy ez sokkal inkább egy vendetta, mint egy grassroots-ügy.

Marton esetében viszont azt láttuk, hogy Sárosdi Lilla színésznő, aki elsőként előállt a vádakkal, mindent kockára is tett azzal, hogy megosztotta, hogyan élt vissza a hatalmával egy neves rendező. Sárosdit nagyon kemény támadások érték ezután., ami mutatja, hogy ez egy sok szempontból átgondolatlan kiállás volt a részéről – és pont ez jelzi az egésznek az őszinteségét is. Szóval mindenképpen azt mondanám, hogy a Marton-ügy egy valódi felháborodáson alapul, míg az, hogy a büntetése ennyire enyhe volt, a többségi társadalmon belül jellemző mentalitásra vezethető vissza. Azt látjuk ugyanis, hogy egy csomó mindenkiben – és ez generációs ügy – tartja magát az az elképzelés, hogy ha Marton tehetséges (bármit is értsünk tehetség alatt), akkor tulajdonképpen az ő vélt vagy valós szakmai teljesítménye felülírja a magaviseletét. Érdekes módon ugyanezt nem gondolják ugyanezek az emberek az iskolából kiutált vagy kirúgott cigány tanulókról.

Mondtad, hogy közpolitikailag borzasztó a helyzet. Ez alatt mit értesz?

Sokat hozzák fel mostanában, hogy nincsen női tagja az Orbán kormánynak. De ez csak a felszíne a problémának. Az, hogy a politikai diskurzus és a közbeszéd nyíltan elnyomó és szexista – az is csak egy kisebb komponens. A családtámogatásokat a 2010-es kétharmados győzelem után rögtön átalakították adókedvezményekké: és az adókedvezmény mindig a keresőnek kedves. Már az első Orbán kormánynak is az volt a filozófiája, hogy minél több gyereket kell szülni, és a feleségeket lehetőleg otthon kell tartani. A szociálpolitika célja jelenleg az, hogy minden családtámogatást és minden segítséget kizárólag a felső középosztályra és a gazdagokra szabnak. Kivonták például a pénzt az oktatásból, a családtámogatások pedig azt fogják elősegíteni, hogy a társadalom felsőbb rétegei kivásárolják magukat az állami ellátásból, és kifizetik inkább a privát iskolákat és a magánegészségügyet.

Most ezen felül beleírták az alkotmányba az abortusztilalom a lehetőségét. Többször utaltak arra is, hogy a jövőben a családtámogatásokat csak kettő vagy annál több gyerek után folyósítanák. Emellett egy száz éve példátlan lakhatási válság kellős közepén vagyunk, amire nem igazán érkezik megoldás, hiszen közpolitikai szinten Magyarországon továbbra is lakáshitel támogatásokat adnak, amit csak bizonyos kereseti szint fölött engedhet meg magának az ember. Ez mind irtózatosan bebetonozza a nők helyzetét – illetve azoknak a helyzetét, akik nem gazdagok, de mégiscsak vállalnának gyereket.

Ezen kívül a kormányzat tagjai próbálják az egész problémát újra-keretezni, és arról beszélnek, hogy a nők önmegvalósításának a gyerekszülésben kellene megvalósulnia – ami végtelen ostobaságról tesz tanúbizonyságot, hiszen azt a látszatot kelti, mintha a nők elsöprő többsége azért akarna hosszú órákat dolgozni, minimális keresetért, mert ez számára az önmegvalósítás. Én egy teljesen legitim dolognak tartom, ha valaki karriert szeretne a gyereknevelés mellett, és nem gondolom, hogy bárki megkérdőjelezheti annak az érvényességét, hogy egy nő értelmes munkát végezzen. De a gyakorlatban azt látjuk, hogy a legtöbb esetben a puszta életben maradás múlik azon, hogy egy anya munkát vállal – még ha nem is fizetik meg túl jól érte.

És azt a céljukat eléri szerinted a kormány a családpolitikai intézkedéseivel, hogy több gyerek szülessen az országban?

Hosszútávon látjuk, hogy ez a fajta családpolitika soha nem hoz eredményt. Egy nagyon szűk réteget támogat valójában, és pont kirekeszti azokat, akik érdemben akarnának és tudnának gyereket vállalni – ha anyagilag megengedhetnék maguknak. Épp ezért, nyilvánvalóan kudarcra van ítélve.

Van olyasmi, amit esetleg a kormány jól csinál? Pető Andrea történész például a The New York Timesnak nyilatkozva azt mondta, hogy az egy pozitívum, hogy legalább a bölcsődei férőhelyek száma bővül.

Ebben igaza van Pető Andreának. De hozzá kell tenni, hogy ez még mindig elmarad attól, amire szükség lenne. Nem is beszélve arról, hogy a bölcsődei férőhelyek számát tekintélyes részben úgy növelik pillanatnyilag, hogy megemelik a maximális létszámot, miközben a kapacitások nem változnak. Hasonlóan történt ez a korábbi években is.

Ha viszont konkrétan pozitív változásokról beszélünk – mert ilyenre is van példa –, akkor meg kell említeni, hogy fű alatt, a feltűnést kerülve, megváltoztatták a válás szabályozását: felszámolták a kötelező békéltetést, és adminisztratívabbá tették a folyamatot. Ezen kívül, egy régóta várt fejlemény, hogy az amúgy méltatlanul alacsony összegű gyest és gyedet (azaz a gyerekszülés után járó támogatásokat) most már fel lehet venni bejelentett munka mellett is. Sokáig ez kizáró tényező volt, hiszen a fizetett szülési szabadságot arra találták ki, hogy a nőket ezáltal kivonják a munkaerőpiacról. Ezzel egyidőben viszont szétverték a maradék progresszív szülészetet – most már szinte csak magánintézményekben lehet olyan körülmények között szülni, hogy az emberileg minimálisan elfogadható legyen. A közoktatásból elképzelhetetlen mennyiségű pénz hiányzik és az összes segítő szolgálat szét van verve. Tehát minden, ami ahhoz kellene, hogy egy ilyen, iszonyatosan nyomasztó szociális helyzetben biztonságban lehessen gyereket nevelni, fel lett számolva.

A pozitív változások hibák a rendszerben? Vagy pedig olyan kérdésekről van szó, amelyek nem érdekesek a kormányzat stratégiája szempontjából?

Ezt más területen – mondjuk a fogyatékosügyben és más hasonlóan elhanyagolt részterületeken – lehet látni, hogy még mindig időnként, véletlenül átcsúsznak progresszív kezdeményezések. Hogy a gyes és a gyed reformja, meg a válás szabályozása végülis hogyan sikerült, azt nem tudom megmondani, mert erről nincsen információm. Az viszont mindenképpen tudatos volt, hogy nem kommunikálták érdemben a választók felé ezeket az újításokat.

Említetted korábban az abortusztilalom elvi lehetőségét. Ugyanígy a művi meddővé-tételt is megnehezítették pár éve Magyarországon. Látsz további veszélyeket a fogamzásgátlás szabadságára nézve az országban?

Ez a kormány vonta vissza az abortusztabletta engedélyezését, ami azt jelenti, hogy egészségügyi kockázatot, többletköltségeket és egy durva, invazív beavatkozást kell vállalnia mindannak, aki szeretne egy terhességet megszakítani – ahelyett, hogy bevenné ezt a két tablettát. És igaz, hogy a tabletta is egy nagyon megrázó esemény, és egészségügyileg is megterhelő – de nem ugyanaz a nagyságrend, mint az alternatíva.

Ezen kívül az EU és a WHO ajánlása dacára a B-terv tablettákat továbbra is csak iszonyatosan drágán, receptre lehet kapni, ami szintén ennek a kormánynak a döntésére vezethető vissza. Már a Fidesz első kormányzása alatt is hangoztatták a politikusai ezt a vágyukat, hogy az úgynevezett felelőtlen szexuális élet ne legyen támogatva, miközben azt is tudjuk, hogy egyébként a tablettához való hozzáférés megnehezítése pont a veszélyeztetett korcsoportokat érinti leginkább. Nem tudom mennyire híve az Orbán kormány a tinédzserterhességek, én személyesen nem annyira. Összességében tehát elmondható, hogy a kormány semmilyen formában nem támogatja a fogamzásgátlást, ezen kívül a szexuális nevelésnek a maradványai is eltűnőben vannak. Ami nagyon aggasztó.

Májusban EP-választás lesz. Hogyan állnak a gender terén a magyar politikai pártok?

Hát furcsa módon pont az illiberális hatás miatt azt látjuk, hogy a mostani ellenzéki képviselő-jelöltek között szokatlanul magas számban vannak jelen prominens nők – köztük olyan nők is, akik régóta jelen vannak a politikai palettán, de soha senki nem vette őket komolyan. Hogy ez az EP-választáson mennyire fog nyomot hagyni, azt nem tudom.

És ha az a kérdés, hogy vannak-e olyan női témák, amelyekkel mobilizálni lehetne – akár Magyarországon, akár a többi EU tagállamban, akkor miket emelnél ki?

Elsősorban komolyabban kellene venni a jelenlegi lakhatási válságot, hiszen iszonyatos albérletár-növekedés van mindenfelé Európában, és ennek nagyon komoly hatásai vannak a női egyenjogúságra, a gyermekvállalásra, és szinte minden létező szociális problémára. Szerintem a progresszív pártoknak ezzel kellene foglalkozniuk, hiszen a lakhatás minden szociális problémára kihat – befolyásolja az oktatáshoz való hozzáférés, azt általános szociális helyzetet, és a nők önállóságát is. Hiszen abban az esetben, ha egy nő megengedhet magának egyedül is egy lakást, akkor nem kényszerül arra, hogy azért ragadjon bele egy bántalmazó kapcsolatba, mert gyerekkel nincs hova költözni.

És mit tudnak a külföldi progresszív pártok tenni annak érdekében, hogy változzon valami Magyarországon?

Jót tenne, ha az EU komolyabban venné a maga emberi jogokkal kapcsolatos rendelkezéseit, és nem pusztán gazdasági közöségként tekintene Európára. Az egész uniós intézményrendszert komolyan meg kellene reformáléni – hiszen az elfogadhatatlan, hogy az Orbán-rendszer jórészt támogatási pénzekből tartja fenn magát, a korrupciós eseteknek nincsenek következményeik, míg az EU-s források és fellebbviteli fórumok többsége nem érhető el azok számára, akiknek igazán szükségük lenne rájuk.

Azt látjuk, hogy az EU demokratikus, öntisztulásai folyamata el van akadva. Ha annak lenne valamifajta érdemi reformja, az hatással lenne a később csatlakozott országokra is. De az a fajta kétsebességes, nyugati irányból érkező, arrogáns, lefelé beszélés, amit nagyon sokszor láttunk a görögök esetében – és ami előfordul az Orbánal kapcsolatos diskurzusban is – biztosan nem segít.

Newsletter

„Kudarcra van ítélve” – Orbán és a neokonzervatív családpolitika

Cookies on our website allow us to deliver better content by enhancing our understanding of what pages are visited. Data from cookies is stored anonymously and is never shared with third parties.

Find out more about our use of cookies in our privacy policy.